Ügyfélvélemények

zoltan_gyorgy1.jpg"A budapesti kilencedik kerületi, Viola utcai társasház kivitelezésén ismertem meg a BITU-BAU Kft. munkáját 2001-ben. Az épület átadásán már feltűnt a lakások kiváló minősége, illetve az, hogy a kisebb hibákat azonnal kijavította a kivitelező. Ezután megkerestem a cég vezetőjét és ajánlatot kértem a Hatvanban épülő dialízisközpont generálkivitelezésére. Bár nem a BITU-BAU Kft. adta a legolcsóbb ajánlatot, mégis ezt a céget választottuk a magas műszaki tartalma miatt, amit utólag sem bántuk meg. A hatvani dialízisközpont kiváló minőségben készült el határidőre, és azóta is az FMC egyik legszebb nephrológiai állomása. Az FMC eddigi legnagyobb magyarországi beruházásával is a BITU-BAU-t bízta meg
2007-ben - Budapesten a Péterfy Sándor utcai Kórház területén épült meg az Új Nephrológiai Centrum és egynapos sebészet épülete - melynek nettó kivitelezési költsége: 1.710 Mft volt. A rendkívül nehéz építési körülmények ellenére a tervezők elképzelései maradéktalanul megvalósultak. Az épületet új és különleges épületgépészeti technológiával tervezték meg. Az Új Nephrológiai Centum a megrendelő legnagyobb megelégedésére, hatáidőre készült el."

Zoltán György épületgépész-mérnök, Budapest, Fresenius Medical Care Magyarország Egészségügyi Kft. az FMC ügyvezető igazgatója



marosi_mikls.jpg"Fantasztikus, izgalmas, bonyolult funkcójú épület jött létre Budapesten, a Péterfy Sándor utcai Kórház új tömbjében. Nagyon ritka dolog, amikor a tervező eredeti elképzelése maradéktalanul megvalósul. Ebben az esetben ez történt. Ebben partner volt a beruházó és a kivitelező is. Sikerült olyan épületet létrehozni, amelyet a városlakó úgy fogad el, mintha mindig ott lett volna."

Marosi Miklós Ybl-díjas építész, az FMC Új Nephrológiai Centrum épületének vezető tervezője
Budapest KÖZTI Zrt.


borostyankoi_matyas.jpg"A BITU-BAU Kft.-vel elsősorban a lakástervezés fellendülése idején Budapesten dolgoztunk együtt. Közös munkáink - IX., Sobieski János utca 20-24. (56 lakásos társasház), IX., Bokréta utca 17-19. (63 lakásos társasház) - azóta is a legigényesebben, legprecízebben elkészített lakóépületeink közé tartoznak. Lakásbőség idején is keresték az ott megépített lakásokat, és a lakóktól - elégé szokatlan módon - több pozitív visszajelzés érkezett a házak tervezéséről és kivitelezéséről."


Dr. Borostyánkői Mátyás
DLA építészmérnök, Budapest, Iparterv Zrt. elnök-vezérigazgató, Iparterv Zrt.


szucs_gyula_kicsi.jpg"A kilencvenes évek közepe óta ismerem a BITU-BAU Kft. munkáját. A hatvani és berettyóújfalui kórház kivitelezésekor kerültünk kapcsolatba 1995-ben. Igényes és műszakilag felkészült szakembereinek munkáját megismerve döntött úgy a Hunép Zrt. 2000-ben, hogy a BITU-BAU Kft.-vel közös céget hozunk létre (Viola-36 Kft.), illetve együtt méretjük meg magunkat a budapesti lakásépítési piacon. Több mint háromszáz lakás fejlesztése után is korrekt maradt az üzleti kapcsolatunk. A létesítmények jó minőségben, határidőre készültek el. Szándékunk, hogy ha a lakáspiac ezt majd lehetővé teszi, ingatlanfejlesztéseinket továbbra is együtt folytatjuk. A BITU-BAU Kft. munkája, szakmai felkészültsége említésre méltó, hiszen az építőiparban nagyobb cégek sem mernek olyan bonyolult projektekbe belefogni, mint a hatvani kórház rekunstrukciója vagy a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház területén épült műveseállomás-egynapos sebészet épületének tömbje."

Szűcs Gyula építőmérnök Debrecen, HUNÉP Universal Zrt. elnök-vezérigazgató
HUNÉP Zrt.


takacs_peter_.jpg"A BITU-BAU Kft. 1992-től dolgozott városunkban. A Polgármesteri Hivatal megrendelőként került kapcsolatba a generálkivitelezéseket végző BITU-BAU Kft.-vel a városháza, a könyvtár és az Albert Schweitzer Kórház közbeszerzési beruházásainál. Építésügyi hatóságként rendszeresen ellenőríztük a BITU-BAU Kft. munkáit a Bosch, a Dai-Dong, az Émász, a Tigáz, a Julius Meinl és az FMC Műveseállomás létesítményein. A csaknem egy évtizedes munkakapcsolatunk során a társaság mindig határidőre, jó minőségben dolgozott Hatvanban, és az építésügyi hatóságnak sem volt soha szakmai kifogása."

Takács Péter mérnök, terület- és településfejlesztési üzemgazdász, műszaki osztályvezető, városgazdálkodási irodavezető
Hatvan,
Polgármesteri Hivatal


bako_istvan_kicsi.jpg"Az első közös munkánk 1994-ben a hatvani kórház hotel "A" szárnyának rekonstrukciójával indult. A kezdeti óvatos távolságtartás után - mivel akkor a BITU-BAU Kft. számomra teljesen ismeretlen cég volt a kórházépítésben, illetve a ház bonyolultságához képest túlságosan fiatalok voltak a vállalkozás vezetői - igazi, bizalomra épülő munkakapcsolat alakult ki közöttünk, amely a mai napig is tart. Munkáink során közös érdekünk volt a megrendelők igényeinek maradéktalan kiszolgálása, valamint a kivitelezés költségeinek szinten tartása. Kevés olyan építőipari vállalkozással találkoztam az elmúlt évtizedekben, mint a BITU-BAU Kft. Cégüknek és partnereiknek is ugyanaz a célja: a lehető legjobb minőségben felépíteni egy épületet."

Bakó István építészmérnök, Keletterv Kft., vezető-tervező
Debrecen Keletterv Kft.


bordacs_gyula.jpg"A BITU-BAU-val több mint 10 éves az együttműködés. Közösen dolgoztunk Hatvanban és Budapesten, a Nephrológiai Centrum építésekor. Mindkettő rendkívül bonyolult épület, hiszen a művesekezelés is elég speciális területe az egészségügynek. Azért szeretünk - és még szeretnénk a jövőben is - együtt dolgozni a BITU-BAU Kft.-vel, mert képviselői megértik azt, hogy egy épület a jövőnek készül, és hogy jót csak közösen lehet létrehozni."

Bordács Gyula építészmérnök, a BEST Kft. ügyvezetője, a Fresenius Kft.-t képviselő műszaki ellenőr, illetve a Papp László Budapest Sportaréna vezető műszaki ellenőre


borbely_lajos.jpg"Kicsi, de profi vállalkozás a BITU-BAU Kft. Cégünk volt a műszaki ellenőre tíz éve a Hatvanban épült Bosch bereuházásának is. Kollégáimnak jó véleménye volt a BITU-BAU Kft. ott végzett munkájáról is. Más kivitelezői céggel összehasonlítva az a különbség, hogy a BITU-BAU nem menedzserként látta el a generálkivitelezői munkát, hanem igazi irányítóként. Munkatársai ismerték a budapesti Nephrológiai Centrum megépítésének minden részletét. Határidőre, szép kivitelben fejezték be ezt a beruházást is."

Borbély Lajos építőmérnök, SPÁNYI és JAKAB Kft., a beruházást finanszírozó UniCredit Bank műszaki ellenőre
Budapest Spányi és Jakab Kft.


kovacs_imre.jpg"Az Építőipari Mesterdíjat a szakma adja a szakmának. Ez adja a rangját, a jelentőségét. A BITU-BAU Kft. a budapesti Nephrológiai Centrumnál 3 területet jelölt meg, amelyet a bírálók el is fogadtak: a szerelt jellegű külső homlokzat burkolatot, a gipszkarton válaszfal sokféle rendszerét és változatát, valamint az ezzel kapcsolatos fal- és padlóburkoló munkát. Mesterdíjat nemcsak különleges vagy soha nem látott megoldásokért lehet kapni, hanem akkor is, ha egy vállalkozás hibátlanul, szakszerűen végez el egy munkát. Ebben az esetben ez történt. A BITU-BAU Kft. 2009 decemberében kapott Építőipari Mesterdíjat."

Kovács Imre építészmérnök, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kuratóriumának tagja
Budapest ÉPÍTŐIPARI MESTERDÍJ ALAPÍTVÁNY


jordan_peter.jpg"A BITU-BAU Kft. 2000 és 2006 között kiemelt szerepet vállalt Budapesten, a Ferencváros tömbrehabilitációjában, hiszen ezen időszak alatt kivitelezte a Viola utca 34-36. szám alatti 70 lakásos, a Sobieski utca 20-24. szám alatt lévő 56 lakásos és a Bokréta utca 17-19. szám alatti 63 lakásos társasházakat. Az épületek nívós kivitelezésén túl a cég nagymértékben hozzájárult a belső kertek, az úgynevezett közös zöldek kialakításához is. Munkájukat magas színvonalon végezték. Köszönet a rehabilitációban való közreműködésért, valamint a nagyon korrekt partneri, mondhatni baráti kapcsolatért."

Jordán Péter építőmérnök, Budapest, SEM IX. Városfejlesztő Zrt. vezérigazgató


Kiemelt referenciáink